2009. november 13., péntek

#5

"Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot."
Sri Chinmoy

2009. november 11., szerda

#4

"Egy csodálatos zsidó példabeszéd szerint mielőtt egy gyermek a világra jön, Isten minden tudást és bölcsességet belétölt, amire élete során szüksége lesz. Aztán Isten a gyermek ajkára szorítja az ujját, és azt mondja neki: "pssszt", és abban a pillanatban létrejön köztük egy titkos egyezség. A történet szerint ezért van kicsipkézve az emberek felső ajka. Az Isten ujjlenyomata. De az idők során ez a tisztaság és bölcsesség valahogy megkopik. A gyerekek beilleszkednek a társadalomba, tapasztalataik alakítják őket. Az élet mássá teszik őket. (...) A te feladatod tehát egyszerűen csak ennyi: bízzál az ösztöneidben, emlékezz a titkos egyezségre, és szerezd vissza a bölcsességet, amely amúgy is a tiéd volt."
Daniel Gottlieb

2009. november 5., csütörtök

#3

„Engem ne emeljen magasra senki, ha nem tud addig tartani
míg tényleg megnövök.
Guggoljon ide mellém, ha nem csak hallani
De érteni akar.
Hogy közel legyen a szívdobogásunk.”
(Birtalan Ferenc)

2009. október 15., csütörtök

#2

Sokat, sokszor olvasok, hallok arról, hogy a mai rohanó világban az emberek elmennek egymás mellett, gyanakvóak. Én alapvetően naiv ember vagyok. Vagy inkább nyitott. Nem tartom hátránynak a naivitásomat, sok pozitívumot köszönhettem már ennek.
A minap történt, hogy Benit hoztam haza az oviból, Julcsika rám volt kötve. Megállított egy 40-50 év közötti, nagyon zaklatott férfi. Kérdezte, hogy ismerős vagyok-e a környéken, mondtam, attól függ. Nagy postát keresett. Sajnos csak a Duna Plazaban lévő postát tudtam, de az átalakítás miatt be van zárva. Úgyhogy nem sikerült neki segítenem. De így is nagyon hálás volt: "Maga az első ember, aki normálisan válaszol nekem." (Gondolom, a zaklatottsága riaszthatta el az embereket.)
Elmesélte, hogy tolmács, lekéste a távolsági busz csatlakozását, elment telefonálni egy fülkéhez, de otthagyta rajta a tárcáját, és mire visszament, már nem volt ott. Így nincs nála egy fillér sem. (Amikor ide értem a történet mesélésében, egy kedves barátom rögtön így reagált: "Remélem, nem adtál neki pénzt, így szoktak kicsalni emberektől." Azt mondta, hogy ő itt faképnél hagyta volna a pasit. Én nem tettem. Már csak azért sem, mert nem kért ő tőlem egy fillért sem...)
Kiderült, hogy azért akar postát, mert telefonálni szeretne. Így felajánlottam, hogy használja a mobilomat. Nem mondom, hogy nem suhant át egy pillanatra a fejemen, hogy esetleg meglép vele, de aztán úgy voltam vele, hogy na, akkor legyen boldog az én ütött-kopott kis készülékemmel, a kártyát egyből le tudom tiltatni. De nem szaladt el.
Felhívott valakit, majd nagyon-nagyon megköszönte, hogy segítettem neki. Sajnos pénz nem volt nálam, mert istenemre, adtam volna neki a hazaútra. Sőt, ha a férjem benn lett volna a munkahelyén, még őt is felhívtam volna, hogy vigye ki a buszpályaudvarra. De nem volt. Így csak sok szerencsét tudtam neki kívánni a hazajutáshoz.
(Még egy adalék: amikor mondtam neki, hogy sajnos nincs nálam egy fillér sem, mondta, hogy amúgy sem fogadná el!)
Remélem, hazajutott szegény!
És hogy ez naivság volt-e tőlem? Szerintem inkább empátia, segítőkészség. Mert én hiszek abban, hogy az életben az száll vissza ránk, amit mi is adunk másoknak. És ez nagyon sokszor be is jött már. Nekem is sokszor segítettek már idegenek, csak úgy. Szerencsére a saját bőrömön nem szoktam tapasztalni, hogy a világunk "elidegenedett" lenne. Lehet, hogy mindez csak hozzáállás kérdése...?!

#1

"Meg kell találnod igazi arcodat.
És, főleg, vissza kell nyerned az erődet!
Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki.
Kimerülten.
...
A szeretetlenség légköre elszívja az erőnket. ...
Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincsen szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad! Fáradhatatlanná teszi az embert. Feltölti erővel. [Kiemelés tőlem.]"
Müller Péter: Szeretetkönyv


Tegnap készítettem egy oldalt az első közös nyaralásunkról a férjemmel. És nagyon sok emlék sejlett fel ezzel kapcsolatban.
27 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Túl egy házasságon, és túl pár nem túl sikeres kapcsolaton. De szerencsére nem voltam "túl" azon a hitemen, hogy minden egyes rossz kapcsolat szükséges ahhoz, hogy végül képes legyek egy jó párkapcsolatban élni. Rengeteget tanultam a korábbi tapasztalatokból.
Mert bizony sok mindent nagyon rosszul csináltam, én is rosszul szerettem a másikat. Rengeteg sebet ejtettem, és csak reménykedni tudok abban, hogy a múltbéli szerelmek is pozitívan használták fel ezeket a sebeket.
Mert mindegyiküknek hálás vagyok! Hálás vagyok azért, akivé lettem mellettük! Hálás vagyok, amiért most képes vagyok egy boldog házasságban élni, és a gyerekeimnek továbbadni azt a valóságot, hogy igenis léteznek boldog családok!

"Sajnos a szeretet kockázattal jár. Egymás szemének varázshatalmában élünk, és ha tisztán akarsz látni, s leközelebb jobb kapcsolatot teremteni, ne csak azt vizsgáld, mit rontott rajtad a társad, hanem azt is, hogy a te szemed mennyit rontott az elhagyott társadon." [Kiemelés tőlem.]
Müller Péter: Szeretetkönyv